Vissza

Mert szintetizálni jó

Mert szintetizálni jó

Gondoltad volna? Manapság már ha elég ügyes vagy, szinte bármilyen hangot előállíthatsz a klasszikus hullámformákból. Részletekért görgess le, persze miután meghallgattad a zenét!

Analízis

-

Synthesis vizsgamunka

-

Masa Attila




 

Budapest, 2017.04.09.

 

Bevezető

Az imPro Zenei producer képzése előtt már évek óta foglalkoztam Ableton Live használatával. Az eddig elkészült művekre többnyire igaz volt az esetlegesség, azaz az autodidakta tanulási folyamat inkább szólt a szoftver adta “fejlesztői környezet” felfedezéséről, mint tudatos alkotásról. A képzésen igyekszem tehát az eddig megszerzett skillek elmeléti hátterét és új technikákat megismerni, valamint átfogó képet szerezni a szóban forgó szoftverről.

A vizsgamunka összeállítása során így új szintézis technikákat próbáltam ki, és gyakorlatilag teljes fordulatot vettem a korábbi workflow-val szemben. Ezelőtt az elkészült művekre jellemző volt, hogy a dobokat 100%-ban hangmintákból, a dallamokat pedig VSTi-k módosított presetjeivel hoztam létre. Jelen projekt során minden hang valamilyen szintézissel készült, presetek használata nélkül. Ezen belül is próbáltam a szoftver gyárilag emulált szintetizátoraira fókuszálni (Operator, Collision).

Vízió

A bevezető gondolat menetét folytatva, a képzéstől nem csak a technikai kompetenciák fejlődését várom, hanem hogy az általam leginkább preferált zenei stílus közé illeszthető alkotást hozhassak létre, ami ezidáig nem sikerült. Ebben a szellemben készítettem a szintézis vizsgamunkát, valamint a víziót szeretném kiterjeszteni a teljes félév beadandóira is.

A vízionált hangulat: nyár, napsütés, mosoly. Számos előadó volt rám nagy hatással az elmúlt években (például KiNK, Coat of Arms, Copy Paste Soul), akik zenéit hallgatva (pláne élőben) megfigyeltem a saját reakcióim, miszerint rendre mosolyt csaltak az arcomra. Tehát célom volt olyan könnyed és vidám hangzást elérni, ami jó kedvre deríti a hallgatót, és ezáltal keríti eufórikus állapotba. Mindezt elektronikus tánczenei, 4/4-es lüktetéssel bíró - de mégsem túl monoton - kontextusba helyeztem, ami nem csak hallgathatósági értékkel bír, hanem biztosítja az emberi test ritmikus mozgásának alapját.

Mindezt tetézi egy könnyed délutáni, szikrázó napsütésben eltöltött zenei esemény képe, aminek során a testbe áramló D-vitamin még inkább fokozza a boldogságérzetet. Az analízisben használt, saját készítésű minimális grafikai elemek is erre hivatkoznak.

Vizsgamunka címe: Masa - This is already something

Kitűzött célok

  1. Munka referencia zene alapján
    Első ízben vetettem bele magam olyan projektbe, melynek alapjaként egy referencia zene (Coat Of Arms - Is This Something) szolgált.

  2. Stílusjegyek feltárása és megvalósítása
    A kiválasztott referencia zene (UK) bass house stílusú, amihez hasonló hatást kiváltó produktumot akartam létrehozni. Az egyes elemeket igyekeztem minél inkább megfigyelni, és azt a készülő műbe átültetni. Nem az egyes hangok vagy dallam-menetek lemásolása volt a cél, hanem a hasonló hangulat elérése.

  3. Sávok számának limitálása (maximum 25)
    Korábbi zenéim során rengeteg sávot (50-60) zsúfoltam egymás után, túl sok ötletet próbáltam pár percben megszólaltatni, ami a hallgatóságban “too much” érzést keltett. Mixing szempontból pedig gyakran interferáltak a sávok, ami zavaros hangképet eredményezett. Most a “kevesebb néha több” elvét követve limitáltam magamnak az alkalmazható sávok számát, így letisztultabb hangzást sikerült elérnem.

  4. Presetek nélküli munka, fókuszban a gyári szintetizátorok
    Technikai oldalról elsődleges cél volt az órák elméleti anyagának megértése és használata, tudatos sound design. A projekt során minden hangot igyekeztem a “nulláról kitekerni”, lehetőleg a leginkább használatra készen, hogy minimális utómunkát igényeljen.

  5. Értékelhető kiállás-drop kombináció
    A szerkezeti struktúra kidolgozása során egyik gyengeségem próbáltam erősíteni, a kellő hatásfokú drop elérését. A drop kellő ütőképességének titka lehet a megfelelő energiaszint-különbség létrehozása a zenei részek között.

 

Technikai részletek

Munkám során - ha bár lenne lehetőségem analóg vagy külső eszközök használatára - elsődleges cél volt az Ableton Live technikai részleteinek mélyebb szintű megismerése, így próbáltam mindent a szoftveren belül megvalósítani, lehetőleg a gyári opciókat alkalmazva. Az órákon bemutatott szintézis technikákat gyakorlatba fordítva kiderült, hogy ez nem lehetetlen küldetés, hiszen a természetes hangokat vízionálva kis túlzással bármilyen hang előállítható ezek valamelyikével.

Szerkezet

A beadott mű szerkezetének megtervezésekor szintén szempont volt a korábbi hiányosságok pótlása, vagy gyengébbnek érzett kompetenciák erősítése. Saját gyengeségemet az elektronikus tánczenék katarzisának definiálható, úgynevezett drop megfelelő felépítésében éreztem leginkább. Úgy döntöttem tehát, hogy a vizsgamunka formájában ezen a fronton is szeretném magam továbbfejleszteni, így a 1:30-es időintervallum első felében (25 ütem - felütéssel kezdődik) egy kiállás hallható, amely az azt követő dropot készíti elő. A fennmaradó időben (22 ütem) a drop után, refrén szól, ahol szinte minden hangszer megjelenik. A cél tehát a megfelelő energiaszint-különbség elérése volt.

Felhasznált eszközök

Szoftveres:

Gyári szoftver szintetizátorok: Operator, Collision

Külső szoftver szintetizátorok: Hive (u-He)

Midi effektek: Chord, Pitch, Arpeggiator

Audio effektek: Auto Filter, Auto Pan, Compressor, EQ Eight, Erosion, Flanger, Glue Compressor, Limiter, Overdrive, Saturator, Reverb, Delay (több féle), Spectrum, Vinyl Distortion

Egyéb: Groove pool

Hardveres: PC, Yamaha MG10XU hangkártya, Alesis M1 Active Mk2 referencia hangfalpár, Sennheiser HD280 pro referencia fülhallgató, Novation SL25 MKII midi vezérlő

 

Az egyes hangok készítése során használt főbb elemek, paraméterek (példák)

Dobok

Kick:
A dobhangok - DRUM group - közül kiemelt szerepet kapott a lábdob (KICK), melyből két, némileg különböző karakterűt szintetizáltam a zene első (vékonykick), illetve második felére (vastagkick).

Az előbbivel nem is akartam igazán “kick” hatást elérni, inkább egy lábdob és egy timpani/üstdob hangja közé próbáltam designolni a hangot. A kívánt hosszabb lecsengés miatt kapott a hang majdnem 4 másodperces release, és egy tompra tranziest, 200Hz-es magassággal. Mivel ebben a részben nincs más sáv a sub tartományban, így a hosszabb lecsengéssel próbáltam azt kitölteni. Az szükségtelen alsó frekvenciákat - körülbelül 70Hz alatt - és felső - körülbelül 400Hz felett -  egy nagy meredekségű equalizerrel kivágtam.

vekonykick.JPG

A fő témában hallható lábdobot még ezen belül két layerrel erősítettem, kiemelve a mélyebb frekvenciákat, fixen 70Hz-re beállítva. Itt már a “kopogós” tranzies is nagyobb szerepet kapott, amit nem csak az FM szintézisbe kötött második, nagyobb frekvenciás - 300Hz -  oszcillátorral emeltem, hanem a Pitch Envelope gyors lefutású görbéjével is.

Emellett a lábdob mellett a zenei kontextus már tartalmaz sub (BASS) tartományban szóló sávot is, így a release-t pár tíz millisecundumra redukáltam minden esetben, hogy ne interferáljanak.

vastagkick.JPG

Percussions:

A perkusszív ütőhangszerek (snare, hihat, clap, tom, shaker) javarészt fehér zajok és tonális hullámok (például szinusz) FM keveréséből jöttek létre. Ehhez az Operatort és a Collisiont használtam.

Amennyiben szükség volt a sound design során olyan hangelemre, aminek a magassága jól paraméterezhető és tonális tranzienssel bír, akkor az FM lánc (carrier) “A” oszcillátorára beállítottam egy fix szinusz hullámformát, amelyet zajjal (modulator) moduláltam. Például a snare esetében.

snare.JPG

A többi dobhangszín leginkább csak egy, vagy több fehér zaj felhasználásával készült, amely pontos karakterét az ADSR görbével állítottam be (például az openhat lassú attack-kel nyílik). A hangmagasság érzetét (mivel ezek atonális hangok) a filter vágási frekvenciájának helyzetével és módjával állítottam be. A sztereó érzet növelésére remekül szolgált a Pitch szekció Spread paramétere. Ezen felül majdnem mindegyik dobsávhoz beszúrtam egy Erosion effektet, hogy a gépi hangok kicsit organikus layert kapjanak.

A dobokat egy kivétellel mind Operatorral állítottam elő, kivéve a tom-ot. Ehhez sokkal praktikusabb volt a Collision. A rövid, kongaszerű hangot két layerből készítettem ellentétes oldalra panorámázva, ezzel is szélesítve a teret. Az egyes rétegekhez Marimba illetve Tube  resonatort adtam, ami organikus karaktert adott a hangoknak.

 

Dallamhangszerek

Lead:

Szintén Operatorral készült, aminek ezúttal nyolc (két layeren) oszcillátorát használtam, többféle elhangolással. Az alapjel szinusz volt, amit különböző fűrészjelekkel FM moduláltam. Nem akartam nagyon erős, “karcos” karaktert adni neki, így a szinusz dominál. Az attack értékeit rövidre vettem, hogy ne koppanjon induláskor, és inkább hosszabb release-t kaptak a szélesebb tartomány kitöltés céljából. A zene mozgatása érdekében ezt automatizáltam is a bevezetőben. A hangkép további dúsítása érdekében a lead sávokhoz beszúrtam egy Fifth Chrod midi effektet, amivel további felharmónikusok (+7 félhangra = +1 kvint) jelentek meg a meglévő note-ok mellett.

lead.JPG

Arp:

A korábbi zenéim bővelkedtek Arpeggiator használatában, ami gyakran koordinálatlan “csilingelésbe” torkollott, így most ezt próbáltam minimalizálni. Mindössze pár helyen feltűnő, effektszerű hangmenetet építettem be ennek alkalmazásával, a magasabb tartományokba pozícionálva. Külön zenei hangsúlyt nem kapott, csak a monotonitást töri meg.

 

Effektek

A következőkben kiemelnék néhány effektet, amit többször is alkalmaztam, kitérve arra, hogy leginkább milyen célból.

Compressor: legtöbbször Sidechain módba állítottam amikor egy bejövő jel hatására akartam az adott sáv vagy csoport hangerejét összenyomni. A bejövő sáv legtöbbször a KICK volt, aminek így próbáltam teret csinálni a BASS, LEAD és DRUM rétegek mellett.

Saturator: a hangokat “vastagítottam” vele, többnyire a Drive paraméter állításával. A mértékét a Dry/Wet-tel finomhangoltam. Az egyes hangok ezzel nem csak erősödnek, hanem kissé analóg karaktert kapnak.

Reverb: apró visszaverődéseket emulál, ami kiváló az egyes sávok panorámázása során háttérbe toláshoz, illetve térérzet szélesítéséhez. A különböző paramétereit próbáltam kis léptékben használni, hogy elkerüljem a túlzásba esést és a hangkép szétmosódását.

EQ Eight: a mixelés során, a szükségtelen frekvenciákat ezzel vágtam ki, halkítottam, esetleg emeltem ki minden sávon.

 

Brief követelmények

  1. Realtime, non-realtime note input

Realtime: A vizsgamunkában hallható dallam - teljes LEAD group - feljátszásához MIDI billentyűzetet használtam, realtime (arm) felvétel során. Projektjeimben a dallamhangszerek rögzítéséhez ezt a módot preferálom leginkább, mivel sokkal kényelmesebbnek találom, mint a többi lehetőséget. A többi valósidejű sáv rögzítése a számítógép billentyűzetével történt.

realtime_midi.JPG

Non-realtime: A DRUM groupban található sávok note-jainak bevitelét készítettem ezzel a módszerrel, mivel így egyszerűbb volt azokat a pontos helyükre “bekattintani”, mint feljátszani.

  1. Edited note, velocity

Szinte minden sáv elkészítése közben elengedhetetlen volt az egyes note-ok utólagos korrigálása, így több helyen is editáltam - többnyire a note off pozícióját. A velocity értkét az ütőhangszerek esetében előszeretettel változtatom munkám során, mivel így mozgalmasabb ritmikákat állíthatok elő. Ezt most leglátványosabban a hatride nevű sávon alkalmaztam.

edited_velocity.JPG

  1. Quantized, unquantized notes

A kvantálási tehcnikákat többféle módon is segítségül hívtam a projektben. A már korábban is említett, realtime input technikával készült LEAD sávok akkordjaiban a felső tartományokat kvantáltam, az alsóbbakat pedig eredeti állapotában hagytam, így engedve némi játékosságot a tonális hangok indulásának.

unquantized.JPG

  1. MIDI controller használata

Alkalmazott kontroller: Novation SL 25 MKII

Alkalmazási területek: realtime note input (billentyűk), recorded automation (potméterek)

  1. Recorded, edited automation

Az alábbi képernyőképen látható egy-egy példa a brief ezen pontjára. A felsőn (vékonykick) a sávra beszúrt Auto Filter (Low Cut) vágási frekvenciáját toltam el egy potméter segítségével, amit MIDI Arrangement Overdub módban rögzítettem. Az esetek döntő többségében az automatizációt “berajzoltam”, illetve a meglévőket kattintással editáltam.

automation.JPG

  1. Minimum 2 beépített software synthesizer

A vizsgamunka során az Ableton két, beépített szoftveres szintetizátorát használtam: Operator és Collision.

operator.JPG

collision.JPG

  1. Minimum 2 insert effect

Szinte mindegyik sávon található ilyen technikával beszúrt effekt. Ez a mód számomra sokkal inkább kezelhető, és több szabadságot ad mint a send, így javarészt ezt használom.

insert.JPG

  1. Minimum 1 send effect

A dallamok sávjaira kevertem egy kevés Distort effektet (kissé torzított, “analógabb hangzás” érdekében), valamint nagyon kicsi Delayt is (a sztereó tér telítése céljából).

send.JPG

 

Önreflexió, összegzés

A várakozásoknak megfelelően a vizsgamunka készítése során rengeteg új tudás birtokába jutottam az elsajátított szintézis technikák jóvoltából. Az elején leginkább a dobok és perkusszív elemek mesterséges előállításától tartottam, mivel ilyesmire eddig sosem vetemedtem, mégis szinte ezekkel vagyok a leginkább elégedett (bár erre a célra, a kick kivételével továbbra is előnyösebbnek tartom a jövőben a hangmintákat).

A hangok individuális szintetizálása nagyon sok időt vett igénybe, de pontosan megismerhettem, hogyan állítsam be azok karakterét és rengeteget segített működésük megértésében. Kevesebb kapacitás jutott a hangok mennyiségi előállítására, viszont próbáltam azok minőségével, részletes sound design-nal kompenzálni.

 

Ami megfelelt az elvárásoknak

  • A szintetizált dobok nagy részével elégedett vagyok, laikus fülek nem vették észre, hogy nem hangmintákból készült

  • Nem léptem túl a kitűzött sávok számát, kevesebb hanggal is sikerült kitölteni a spektrumot

  • Egy lépéssel közelebb jutottam a kiszemelt zenei stílushoz

  • Érezhető energia különbség a dropnál

  • Tisztább hangkép a korábbiakhoz képest

És ami nem

  • Még közel sem tökéletes a hangzás

  • A mixing/mastering skilljeim tovább kell fejleszteni a jobb dinamika elérése miatt

  • Nem sikerült minden esetben teljesen tudatosan hangokat előállítani

  • A drop hatása még lehetne erősebb

  • Az arrangement ugyan következetes, de több díszitő elem mehetett volna még bele

Hivatkozások

Prezentáció: http://prezi.com/c2mwxajojohz

Vizsgamunka hanganyag: https://soundcloud.com/masaattila/this-is-already-something

 

2017. Július 20.